No igen az utazás első pillanata... leszáll a gép, vagy éppen beér a busz, esetleg kavargunk a Boulevard Périphérique-en autóval? Térkép elő, most hogyan hova tovább? Szerencsésebb esetben jól felkészültünk, vagy éppen van velünk egy idegenvezető, aki kezébe veszi a dolgokat és ontja magából az információkat. Kevésbé szerencsés esetben  egyedül vagyunk, az útikönyvet valahová elsüllyesztettük, körülöttünk mindenki franciául beszél, vagy ha éppen angolul, abban sincs mindig túl nagy köszönet... 

Ha a Wizz Air járatával érkezünk, készüljünk fel, hogy leszálláskor nem látjuk az Eiffel- tornyot. Ugyanis nem is Ile de France régióba érkezünk, hanem Picardie-ba (Beauvais), mintegy 85 km-re Párizstól. Ezt bele kell kalkulálni a jegyárba. Mármint a másfél órás buszutat (ha nincs dugó) és az oda-vissza 26 euros jegyárat. És azt is, hogy az első, valamint az utolsó napra ne tervezzünk programot, a járat ugyanis a nap közepén jön-megy, tehát ha nincs is késés, az első nap nem vagyunk a szálláson este 6 előtt, az utazás napján pedig dél körül már buszra kell szállnunk. Maga a Beauvais-i reptér egy kis, katonai hangárból kialakított helyiség, egy büfével és egy kis duty free shoppal, a "puszta" közepén.  A busz maga a Porte Maillot megállóhoz hoz be, onnan az 1es metróval vagy az RER C-vel folytathatjuk utunkat  a szállás felé.

Ha a Malévet, Air France-ot illetve a FlyNiki-t (Bécsből jön naponta kétszer) választjuk, ez esetben Roissy Charles de Gaulle repterén lépünk először francia földre. A Malév/AF a 2D terminálra, míg a Niki a 3. terminálra érkezik. Innen a legegyszerűbben az RER B-vel juthatunk be Párizsba, ez 8 euro 40 centbe kerül, végig kell követni a "Paris by train" feliratot, és az automatából vásárolhatunk jegyet (aprópénz legyen nálunk). Egy jó tanács: érdemes olyan vonatot választani, ami kevesebb helyen áll meg (lehetőleg közvetlen a Gare du Nord állomásig), ezzel nemcsak időt spórolunk, hanem azt is elkerülhetjük, hogy az úton található, nem túl jó hírű külvárosok szintén nem túl jó hírű lakói felugraljanak a vonatra és lekapják a táskánkat... A másik lehetőség, hogy a Car Air France-t választjuk, ami közvetlenül Párizs központi részére visz be bennünket (Gare de Lyon, Montparnasse, Opéra, Etoile), igaz, duplaannyiért, mint az RER. (16 euro 50 cent a menetjegy). Ha Disneylandbe szeretnénk menni, akkor ingyenes busszal mehetünk a repülőtérről.

Végül a harmadik lehetőség, hogy Easyjettel vagy Sky Europe-al érkezünk, Orly repülőterére.  Ez Párizs első reptere volt, ennek köszönhetően innen többféle tömegközlekedési eszközzel is bejuthatunk. Amit talán kevésbé ajánlok, az az Orlyval (RER), ez elég drága, és külön díjszabással működik, tehát külön kell jegyet venni az RER-re emellett. Innen is van Car Air France, vagy Orlybus (Denfert -Rochereau állomásról), illetve Jetbus Villejuif Louis Aragon állomásról, de egy normál jegy áráért is beutazhatunk a 285-ös busszal Villejuif- ig (7es metro végállomása) vagy a 183-as járattal Porte de Choisy-ig (3-as villamos). A buszállomást kis táblák jelzik végig a repülőtéren, a 2856ösé nem túl bíztató, hiszen az aluljáróban van, de könnyű megtalálni. Jegyet a buszon lehet venni, a sofőrnél.

Ha valaki olyan bátor, hogy autóval vág neki, annak amellett, hogy kalapot emelek, azt tanácsolom, hogy mindenképp olyan szállást keressen, ahol van parkoló, tegye le az autót és csak hazamenetelkor vegye elő megint. Amit ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudni, hogy:

A boulevard périphérique-en annak van elsőbbsége, aki oldalról becsatlakozik az útra, nem annak, aki az autópályán halad. Ez nem egyértelmű, de kellemetlen meglepetések érhetik az embert, mint azt a német turistát, aki a múltkor a teljes forgalmat megbénította, mert nem mert felhajtani a körgyűrűre. Gondolom az édesanyját heves csuklásroham gyötörte otthon…

1.      Parkolás: Párizsban aranyat ér, és bonyolult is a rendszer. Drága, limitált, és elég egyszer rossz helyen állni, már el is vitték az autót ha éppen M. Dupont nem tudja kirakodni miatta a piac idején a furgonját…

2.      A cikázó motorosok, gyalogosok, dugók miatt a városban a legtöbb, amivel haladni lehet, az kb. 30 km/h… ha egyáltalán… viszont lassan járj, tovább érsz, elég kevés a baleset. (Ja, hogy minden autó meg van törve egy kicsit? Ez itt nem számít balesetnek)

Ha ezen sikeresen átverekedtük magunkat, akkor irány az első metroállomás, ahol kérjünk nyomban egy „plan de poche”-ot (ejtsd. plan dö pos, zsebtérkép, ingyenes, elfér a zsebünkben és minden metrovonal, RER, busz és villamos rajta van), keressük meg a szállást, és próbáljunk meg jegyet venni…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://parizsikisokos.blog.hu/api/trackback/id/tr91313650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ferenc53 2009.10.05. 10:27:57

Szia
Franek Ferenc vagyok.
Olvastam a leirásodat Párizsrol, megmondom őszintén még a könyvekben sem találni ilyen pontos és segitőkész leirásokat mintt nálad!
Előre is köszönöm.
Segitségedet szeretném kérni, 1 hetet a csládommal Párizsban fogunk pihenni szeretném ha ebben segitenél.PARK&SUITES PARIS BIBLIOTHEQUE. 15 RUE DE TOLBIAC (ez a szállásunk neve és cime) Igaz akik már jártak, ott köztük néhányan nem dicsérik de, a nagyrésze igen. A CDG repülőtérre érkezünk, hogy tudnánk könnyen a szállásig eljutni? És a Környékben találhatok éttermek, boltok , élelmiszerboltok stb? Látványosságok milyen utvonalon közelithetők meg, mit érdemes megnézni.
Olvastuk a leirásod teljes egészét nagyon sok jo ötletet találtunk benne.
Szeretném ha konkrétabban a kérdésemre tudnál válaszolni.
Előre is köszönöm : Feri

nusss 2009.10.05. 14:42:21

@Ferenc53: Kedves Ferenc!
Koszonom szepen az eszreveteleket!
A szallast tudom, hol van, arra laktam majd' 1 evig, szerintem nincs egyaltalan rossz helyen, sot (hogy belulrol milyen, nem tudom). Ami jo benne, hogy nagyon sok minden konnyen elerheto (14es metro, RER C)- a Bibliothèque François Mitterrand megallo kornyeken talalhato. A repuloterrol a legegszerubben vagy ugy lehet bejonni, hogy RER Bvel a St. Michelig, onnan RER C-vel a Bibliothèque-ig, vagy a Châtelet-ig RER B-vel, onnan 14-es (vezeto nelkuli :)) ) metroval a Bibliothèque-ig.
Pont a kornyeken van egy hatalmas Monoprix, a metro mellett, este 10-ig nyitva, egy nagy Decathlon, meg szamos egyeb uzlet, kicsit feljebb, ugy 10 perc setara a kinai negyed ahol olcson lehet finomakat enni (feljebb az egyik postban irtam errol is). A 14es metro gyorsan es biztosan bevisz a kozpontba. Onnan ezerfelekepp tovabb lehet menni. Versailles-ba az RER Cvel erdemes onnan.

Remelem, tudtam segiteni

Ferenc53 2009.10.07. 15:31:26

Szia
Nagyon szépen köszönöm a válaszod.
Szia

Ferenc53 2009.10.13. 10:41:09

Szia
Lenne egy ujabb kérdésem, a metro 14-es vonalán szeretnénk csak a belvárost körbejárni, a szallásunktol ha számitjuk 1-2 zona vagy 1-2-3 heti bérletet vegyünk? Marias (zsido negyed) lehet, hogy nem jol irtam, azt még szeretnénk megnézni.
Mi valojában télen fogunk utazni.
Bocs hogy ilyen aproságokkal zavarlak.
Szép napot.
Szia

nusss 2009.10.14. 22:40:25

@Ferenc53: Szia!

A metro vonalan mindig az alapzona (1-2) ervenyes. Parizson belul mindenhol, kulvarosban is ott, ahova a metro megy. Ha viszont RER-re szallsz, ott az alapjegy csak Parizs kozigazgatasi hataraig ervenyes. A szallasotok Parizsban van, a Marais negyed is. Minden, aminek az iranyitoszama 75-tel kezdodik.
süti beállítások módosítása